Szeretettel telve.....

Egy nagyon kedves barátom felé írtam ezt a levelet anno. Egy nagyon szép, együtt töltött, beszédes délután után. Most megosztom...

"- Gondolom, tisztában vagy vele, hogy elég megterhelő Téged papának szólítanom.

- Ó valóban? Hát persze, hogy tudom. De, áruld el nekem, szerinted miért esik nehezedre?....

Talán a saját papád kudarcai miatt?...

Mack önkéntelenül is levegő után kapkodott. Nem volt hozzászokva ahhoz, hogy mély titkokat ennyire gyorsan és nyíltan a felszínre hozzanak.

Azonnal bűntudat és harag pezsgett fel benne... Úgy érezte, feneketlen szakadék szélén egyensúlyoz, és attól félt, hogy bármit is kienged a benne kavargó érzésekből, akkor minden felett elveszíti az uralmát. Valami biztos támpontot keresett.. de csak ennyi választ sikerült kicsikarnia magából:

- Talán azért, mert soha nem ismertem senkit, akit valóban Papának szólíthattam volna." (W.P.Y: Viskó)

Hát Kedves, így vagyok én Veled. Olyan gyorsan és nyíltan hozol elő belőlem mély, vagy általam mélynek minősített "titkokat", mint még eddig senki.

És a legjobb az egészben, hogy még ha "tudod" is a választ, nem kapok Tőled kész feleleteket, csak, ha én kérlek rá. Hagyod bennem kavarogni mindazt, ami ott van, és adhatom azt a választ, ami akkor és ott, az akkori és ottani tudati szintemnek megfelel. És minden alkalommal egy kicsit jobban kinyílik az a bizonyos ajtó, és te csak annyira lépsz be, amennyire nekem szükségem van rá.

Imádom, hogy együttlétünk minden percét ténylegesen VELEM töltöd. Még ha kicsit távolabbra is kerülsz tőlem néha, vagy én tőled, azok a percek is kettőnkről szólnak.

Nagyon élvezem, ahogy nyílsz ki mellettem (pedig inkább rólam szól minden találkozás), ahogy engedsz  Te is magadból. Boldogsággal tölt el lényed, és egy szűnni nem akaró, erősödő szeretet érzéssel.

Tudod, amikor elkezdődtek bennem ezek a "változások", olyan érzések találtak meg, amiket nem tudtam máshoz hasonlítani, csak a szerelemhez. Ahhoz a szerelemhez, amit eddig megéltem másokkal. Aztán rá kellett jönnöm, hogy bizony tudom produkálni úgy ezt az érzést, hogy nincs mögötte személy. Szerelmes tudok lenni a felkelő nap látványába, a felhőkbe, egy kisgyermekbe, a taijizásba, és úgy általában mindenbe, ami megérinti a lelkem.

Jó, hogy kimondtad: megélhetem melletted a feltétlen szeretet érzését. A feltétlen szeretet nem szelektál. Így, amikor kettőnk egymás felé irányuló érzései megnyilvánulnak érintésben, az is természetes, így nincs mit szégyellni rajta, és legkevésbé a külvilág reakcióival nem kell törődni. 

Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy magadhoz engedsz így is, mutatja, hogy nem csak beszélsz róla, hanem ténylegesen kezded meg is élni ezt a feltétlenséget velem.

Teljesen másképp érintesz meg most például, mint régebben. És én örülök az érintéseknek. Számomra az, amit érzek valaki iránt, együtt jár azzal, hogy ezt érintésben is kifejezem. Nagyon szép és mély tud lenni egy érintés, míg a szavak sokszor nem tudják visszaadni az érzéseinket.

Lányom már többször mondta, hogy úgy megváltozom, mikor Veled találkozom. Amikor vasárnap vártuk őt, utána azt mondta, hogy olyan szép voltam melletted. És nem tiltakoztam ez ellen a kijelentése ellen. 

Nem az jutott eszembe, hogy de hát nem vagyok fiatal, vékony, stb., hanem az, hogy mindez azért lehetséges, mert melletted a lelkem mutatkozik meg, és ez, ami szépségként nyilvánul meg. 

Ami belül, az van kívül is.

Hogy lehet....?

Kérdések, kétségek, szavak, gondolatok.... értelem és érzelem....emberek, kapcsolatok, félelem, fájdalom, öröm és boldogság.....

Áramlás... hagyni magad sodortatni, hagyni, hogy történjenek úgy a dolgok, ahogy történniük kell. Lassan megéled azt, hogy minden nap egy csoda. Minden pillanat gyönyörű a maga nemében, legyen az éppen boldogságos, vagy szomorú.

És csodák történnek... folyamatosan.... 

Egy idő után már nem "számolod" ezeket a csodákat, csak hagyod, hogy eltöltsenek teljesen.

Hogy lehet úgy szavakba tölteni érzéseket, hogy visszaadják mindazt, ami belül van? Mindazt, amit érzek?

... és csak szárnyalsz, mert szárnyalni vágysz.....
....szerelmes vagy, TE magad vagy a szerelem....:))

Színek forgatagában....

Nem tudom, hogy észrevettétek-e, de mostanában minden annyira SZÍNES!!

Pénteken, mikor elindultam reggel a munkába, már akkor ledöbbentett az a színkavalkád, amit az égen láttam, ahogy a Nap felkelt. Szinte még sötét van, de az ég alja már piroslott, ahogy kelt a Nap.
Felhőfoszlányok úszkáltak az égen a szivárvány különféle színeiben tündökölve. Minden csendes és nyugodt volt.

Nagy levegőt vettem, ahogy kiléptem az ajtón, és eltöltött egy érzés. Egy érzés, amit szavakba tölteni nem tudsz.  Ez az érzés eltelít, feltölt, nyugalmat hoz. Valahogy mindennek "súlya" volt.

És így volt akkor egész nap. Aztán a pontot az "i"-re a délután, és a naplemente tette fel. Hááát.....
Szavakkal lefesteni mindazt, amit az égen láttam.... számomra nehézkes. Egyszerűen gyönyörű volt.

Valahogy kézzelfoghatóbbak lettek a színek, teltebbek, élénkebbek azóta is. Szerintetek?

Remélem, látjátok Ti is...

Mikor nem látod a fától az erdőt....

Hétvégén ért egy-két olyan hatás, ami miatt dühöt éreztem magamban. Első felindulásomban legkedvesebb barátomhoz fordultam olyan "ments meg önmagamtól" típusú sms-el: "miért van még mindig bennem düh és mit tegyek, hogy ne legyen?"

Mikor elküldtem az sms-t már tudtam, hogy felesleges kérdést tettem fel. Hiszen a válasz bennem van, helyettem senki nem tudja azt megadni. Mégis. Az, hogy feltettem a kérdést, mutatja rendesen, hol is tartok a helyzethez kapcsolódó érzelmek feldolgozásában. 

Azt gondolom, mikor átélünk bizonyos helyzeteket, sokszor nagyon jól tudjuk mi is történik bennünk, körülöttünk. De, mikor az elfojtott fájdalmak ilyenkor előtörnek, "automatikus" reakciókat adunk, felejtve mindent, mi IGAZ válaszként mélyen belül megvan.

Nos, legkedvesebbem válaszolt. Íme:

"Az, hogy dühös vagy, az az elfogadás hiánya.... a TE döntésed, hogyan reagálsz a szavakra! A szeretet veled van - belül! Ha az vezet, akkor azt és úgy éled át, ahogy TE akarod! De, amit átélsz, azt azért éled át, mert akartad, és mert célod van vele... Amit el is tudsz így érni :).

A SZERETET legyen VELED :)"

És ismét csak köszönetet kell mondanom azért, hogy vannak körülöttem olyanok, akik emlékeztetnek arra, ki is vagyok valójában.
Akik emlékeztetnek arra, hogy érhet bármi, nem szabad elfelejtenem: ne a félelmeim irányítsanak.
Akik emlékeztetnek arra, hogy SZERETET és ELFOGADÁS nélkül semmi nem működik. Elsősorban önmagam szeretete és elfogadása nélkül. Mert amíg ez nem működik, addig minden hiányt, ami bennem keletkezik, félelmekkel  (például, hogy dühös vagyok) töltök meg.


És akik emlékeztetnek arra is - taiji-s alapelvvel élve - , hogy AHOL A TUDAT, OTT AZ ENERGIA.... :))))

Köszönöm Péter .... :))

Edzésen...

Keddi és csütörtöki napokon taiji edzésekre járok egy kínai mesterhez. Chen stílusú taijit tanulunk. Mesélek róla egy kicsit...

Képzelj el egy embert, aki rengeteget mosolyog, aki lényével "beteríti" az edzőtermet, akinek nyugalma tanulandó. 

Aki oly módon oktat, hogy nagyon hamar megérted, amiről beszél. Alapokat mond el mindig, de úgy, hogy abban benne van minden, aminek ott kell lennie.  

Sokszor ismétli önmagát, mert tudja, nem egyformán vagyunk befogadóak. Mindenkinél eljön az a pillanat, amikor az a bizonyos mondat elhangzik. Lehet, hogy sokszor hallottad már, de akkor és ott tudja azt nyújtani pontosan, amire szükséged van. Hihetetlen az élmény, mikor magyaráz, és magyarázatától egyszer csak "kisüt a nap", és érzed, értesz mindent. :))

Akinél azt érzed: nem fél attól, hogy ha megoszt velünk mindenféle "titkokat", akkor neki nem marad már semmi. Mert tudja: soha nincs két egyforma edzés. Tudja, soha nem "ugyanaz" az ember jelenik meg az edzésen, aki a múltkor is ott volt. Hiszen folyamatosan változunk. És ő tud alkalmazkodni, tud várni, tud türelemmel lenni. Hova is sietne? 

Aki a taijit nemcsak, mint formagyakorlatot oktatja, hanem mint rendszert, és ezáltal összességében beszél mindenről, az egész felől közelítünk a részletek felé....  tágul minden, kinyílik a világ...

Akinek az edzésén boldog vagy. Minden különösebb ok nélkül...

Imádom, mikor azt mondja egy mozdulatra: "ez egyszerű". 

Mert tényleg egyszerű az egész.... Ha, hagyjuk, hogy az legyen....

Egy tökéletes nap....

Éreztétek már milyen egy tökéletes nap? :))

Mikor nincs semmi a környezetedben, ami ki tudna billenteni a nyugalmadból, boldogságodból. Mikor teljesnek, egésznek érzed magad. Mikor, ha csak ránézel a kék égre, mérhetetlen boldogság tölt el, hogy itt lehetsz, ebben a gyönyörű világban élhetsz. Mikor hiszel, és HIT-ed visz előre, bármi is történjen. 

Mikor az idő megszűnik körülötted, nincs jelentősége. Lelassul körülötted minden és mindenki. 

Mikor a tested könnyűnek érzed, lebegsz, az érzés, hogy a föld felett jársz. Mikor az érzékeléseid átváltoznak, nincs körülötted semmi, ami szürke lenne. A világ megtelik harsogó színekkel. Mikor úgy érzed, a levegőnek is "súlya" van. 

És csak vigyorogsz, vigyorogsz folyamatosan.....

Hát, számomra ilyen egy tökéletes nap.....:)))

Lelkünkről....

Coelho-nál olvastam ezt a mondatot: "Nem test vagyok, aminek lelke van, hanem lélek vagyok, aminek teste van."

És milyen igaz! Amióta "elkezdődtek" mindenféle változások bennem, körülöttem, amióta kitágult a világom, ezt érzem én is. A mérleg nyelve átbillent, megfordult minden.

Már nem "azonosulok" teljes mértékben a testemmel, mert nem CSAK a testem vagyok. Ahogy másképp "gondolok" magamra, úgy minősül át minden, ami a testemmel kapcsolatos. Másképp érzékelem és értelmezem például a fájdalmat. "Tudom", hogy a fájdalom jelzés, párbeszéd a bennem lévő ÉN-nel. A fájdalom már a gyógyulás is egyben. Gyönyörű állapot ez.

Ebben a gyönyörűséges állapotban úgy érzem sokszor "túl kicsi ez a test", hogy elférjek benne.

De, elárulok valamit...

Azokban a napokban, mikor még megtalálnak félelmek, esetleg rátalálok mélyen valamire, amivel még dolgom van, nos ezekben a napokban azt érzem: "túl nagy a testem", hogy elbújhassak benne a ÖNMAGAM elől.

IMÁDOM!!!

Én vagyok Te, Te Isten vagy...

A szabadság nem felsőbbrendű a korlátoknál: 

e tudással a szabadságot tudom választani.

A boldogság nem felsőbbrendű a szenvedésnél: 

e tudással el tudom engedni a szenvedést.

A bőség nem felsőbbrendű a szegénységnél: 

e tudással áramlik bőségem.

Semmi sem felsőbbrendű: 

ezt tudva kilépek a hierarchiából, a versenyből és a küzdelemből.

Ebben az állapotban nem ítélem meg az életet: 

ezért nem érzem magam elkülönültnek tőle.

Boldogságom a világ sokszínűsége:

ebben a tükörképben látom meg a szabadságot arra, hogy az legyek, ami csak lenni akarok.

Nem azért vagyunk itt, hogy egyek legyünk: 

azért vagyunk itt, hogy sokan legyünk.

Ha meglátjuk, hogy az illúzión túl egyek vagyunk, szabadon lehetünk többek is.

Nem ragaszkodom ahhoz, hogy egy út legyek, egy ösvény.

Sokszínű vagyok.

Folyamatosan változom.

Felfedezem a TELJES IGAZSÁGOT.

(Story Waters: Én vagyok Te, Te Isten vagy)

Gondolatok a szeretetről ismét....

Megismerkedtem egy fantasztikus kis csoporttal. Csikung gyakorlatokra oktatom őket. Az első találkozásunkkor túláradó örömmel fogadtak. Kíváncsiak voltak arra, hogy milyen is vagyok. Óriási mosolyt kaptam kivétel nélkül mindegyiküktől. Egyetlen dolgot közöltek velem, a nevüket. Valamint azt, hogy mit is szeretnek csinálni. Nem hallgattam tőlük panaszkodást, nem akartak "erővel" lenyomni, nem akarták, hogy csak rájuk összpontosítsak. 

Nagyon figyeltek, és nagyon akarták azt csinálni, amit mutattam nekik. És élvezték. Élvezték minden percét, önmagukat adták minden pillanatban. 

Tartottam egy kicsit a találkozástól. Nem miattuk izgultam, hanem magam miatt. A saját reakcióimtól féltem. Hogyan és mit fogok nekik mondani és mutatni. Tartottam az "elvárásoktól". 

Felesleges volt. Csak őszinte szeretetet kaptam tőlük. Olyan szinten töltöttek fel, mint amikor taijizom, csak magamra figyelve. Olyan energiákat közvetítettek felém, amit nem lehetett nem érezni, az erejük szinte földhöz vágott, és egyben szárnyakat adott. Gyógyítottak úgy, hogy nem is tudtak róla. Hazafelé úgy éreztem, a föld felett járok pár centivel.

ÉRTELMILEG sérülteknek mondják őket. Azok "akasztották" rájuk ezt a kifejezést, akik azt gondolom, és itt önmagamról is beszélek, ÉRZELMILEG sérültek. 

Nagyon KÖSZÖNÖM nekik azt a csodálatos délutánt...., és az összeset, amit még együtt fogunk eltölteni....

Gondolatok a szeretetről...

Mit is jelent szeretni?

Szeretni annyit tesz, engedem, hogy a másik legyen. Olyannak, amilyen, úgy, ahogy van. Hogy az lehessen mellettem, aki ő maga IGAZÁN. 

Az elmúlt két évemben megadatott, hogy olyan emberekkel ismerkedtem meg, akik azért szerettek és szeretnek azóta is, aki és ami vagyok. Akik ki merték mondani - mikor arra a kérdésükre, hogy miért nem engedem őket közel magamhoz, azt válaszoltam: ennél közelebb már nem tudom -, szóval ők ki merték mondani: nincs szükségünk a hazugságaidra. 

És valóban: nem engedtem magamhoz őket közel. 

Mert féltem. Féltem attól, mi lesz, ha egyszercsak mégis úgy gondolják, már nem szeretnek úgy, mint eddig. De, ők hagyták, hogy legyek mindig, minden alkalommal olyan, amilyen vagyok. És szép lassan "megtanultam" mi is a SZERETET.

Nagyon kedves barátom fogalmazta meg azt, ami akkor és ott számomra biztonságot nyújtott. Azt mondta: - tudod, ez úgy működik, hogy találkozunk, beszélgetünk, együtt vagyunk, történnek dolgok. Ezeket elraktározom magamban - különböző kis "dobozokban". Aztán ezeket a dobozokat becsukom. Mikor újból találkozunk, újból kinyitom őket. De, csak azért, hogy minden impulzust, érzést, ami Tőled ér ismét, elraktározzak ezekben a dobozokban. Nem veszem ki a régieket, nem azt nézem, hogyan reagáltál bármire is régebben. Az akkor volt, annak a helyzetnek szólt. Most más pillanat van, és az ehhez a pillanathoz tartozó érzéseket akarom átélni veled.

Aztán eljött az a pillanat is, mikor megismerkedtem valakivel, akivel az első másodperctől kezdve egy "hullámhosszon" voltunk. Akinél megszűnt minden félelmem, gátlásom, és fóbiám, aki mellett olyan mértékben szeretem magam, ahogy eddig még soha. Akivel az idő, mint fogalom, nem értelmezhető. Akinél "tudod", érzed, hogy minden gondolata feléd IGAZ gondolat. Akinek a lelkét kapod az első pillanattól kezdve. Aki nem gerjeszt benned hiányérzeteket. Eltelít, feltölt, minden sejtjével átölel és magasba emel. Akivel minden találkozás más és más, minden perc mérhetetlen nyugalmat hoz, mégis minden perc izgalmas, és az újdonság varázsát hordozza magában.

Azt érzed meg kell, hogy oszd mindenkivel ezt az érzést, aztán rájössz, nincsenek rá földi szavak, hogy ezt megtedd.....

Szeretni.... És rádöbbenek, hogy mindaz, amire azt gondoltam, hogy szeretet, igazából önzés volt, mert magam miatt kellettek ezek az érzések. Pótolni akartam mindazt, ami hiányként megjelent bennem. Nem a másik volt a fontos sajnos, hanem én magam......