Coelho-nál olvastam ezt a mondatot: "Nem test vagyok, aminek lelke van, hanem lélek vagyok, aminek teste van."
És milyen igaz! Amióta "elkezdődtek" mindenféle változások bennem, körülöttem, amióta kitágult a világom, ezt érzem én is. A mérleg nyelve átbillent, megfordult minden.
Már nem "azonosulok" teljes mértékben a testemmel, mert nem CSAK a testem vagyok. Ahogy másképp "gondolok" magamra, úgy minősül át minden, ami a testemmel kapcsolatos. Másképp érzékelem és értelmezem például a fájdalmat. "Tudom", hogy a fájdalom jelzés, párbeszéd a bennem lévő ÉN-nel. A fájdalom már a gyógyulás is egyben. Gyönyörű állapot ez.
Ebben a gyönyörűséges állapotban úgy érzem sokszor "túl kicsi ez a test", hogy elférjek benne.
Ebben a gyönyörűséges állapotban úgy érzem sokszor "túl kicsi ez a test", hogy elférjek benne.
De, elárulok valamit...
Azokban a napokban, mikor még megtalálnak félelmek, esetleg rátalálok mélyen valamire, amivel még dolgom van, nos ezekben a napokban azt érzem: "túl nagy a testem", hogy elbújhassak benne a ÖNMAGAM elől.
Azokban a napokban, mikor még megtalálnak félelmek, esetleg rátalálok mélyen valamire, amivel még dolgom van, nos ezekben a napokban azt érzem: "túl nagy a testem", hogy elbújhassak benne a ÖNMAGAM elől.
IMÁDOM!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése