Szeretni annyit tesz, engedem, hogy a másik legyen. Olyannak, amilyen, úgy, ahogy van. Hogy az lehessen mellettem, aki ő maga IGAZÁN.
Az elmúlt két évemben megadatott, hogy olyan emberekkel ismerkedtem meg, akik azért szerettek és szeretnek azóta is, aki és ami vagyok. Akik ki merték mondani - mikor arra a kérdésükre, hogy miért nem engedem őket közel magamhoz, azt válaszoltam: ennél közelebb már nem tudom -, szóval ők ki merték mondani: nincs szükségünk a hazugságaidra.
És valóban: nem engedtem magamhoz őket közel.
Mert féltem. Féltem attól, mi lesz, ha egyszercsak mégis úgy gondolják, már nem szeretnek úgy, mint eddig. De, ők hagyták, hogy legyek mindig, minden alkalommal olyan, amilyen vagyok. És szép lassan "megtanultam" mi is a SZERETET.
Nagyon kedves barátom fogalmazta meg azt, ami akkor és ott számomra biztonságot nyújtott. Azt mondta: - tudod, ez úgy működik, hogy találkozunk, beszélgetünk, együtt vagyunk, történnek dolgok. Ezeket elraktározom magamban - különböző kis "dobozokban". Aztán ezeket a dobozokat becsukom. Mikor újból találkozunk, újból kinyitom őket. De, csak azért, hogy minden impulzust, érzést, ami Tőled ér ismét, elraktározzak ezekben a dobozokban. Nem veszem ki a régieket, nem azt nézem, hogyan reagáltál bármire is régebben. Az akkor volt, annak a helyzetnek szólt. Most más pillanat van, és az ehhez a pillanathoz tartozó érzéseket akarom átélni veled.
Aztán eljött az a pillanat is, mikor megismerkedtem valakivel, akivel az első másodperctől kezdve egy "hullámhosszon" voltunk. Akinél megszűnt minden félelmem, gátlásom, és fóbiám, aki mellett olyan mértékben szeretem magam, ahogy eddig még soha. Akivel az idő, mint fogalom, nem értelmezhető. Akinél "tudod", érzed, hogy minden gondolata feléd IGAZ gondolat. Akinek a lelkét kapod az első pillanattól kezdve. Aki nem gerjeszt benned hiányérzeteket. Eltelít, feltölt, minden sejtjével átölel és magasba emel. Akivel minden találkozás más és más, minden perc mérhetetlen nyugalmat hoz, mégis minden perc izgalmas, és az újdonság varázsát hordozza magában.
Azt érzed meg kell, hogy oszd mindenkivel ezt az érzést, aztán rájössz, nincsenek rá földi szavak, hogy ezt megtedd.....
Szeretni.... És rádöbbenek, hogy mindaz, amire azt gondoltam, hogy szeretet, igazából önzés volt, mert magam miatt kellettek ezek az érzések. Pótolni akartam mindazt, ami hiányként megjelent bennem. Nem a másik volt a fontos sajnos, hanem én magam......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése