Szeretettel telve.....

Egy nagyon kedves barátom felé írtam ezt a levelet anno. Egy nagyon szép, együtt töltött, beszédes délután után. Most megosztom...

"- Gondolom, tisztában vagy vele, hogy elég megterhelő Téged papának szólítanom.

- Ó valóban? Hát persze, hogy tudom. De, áruld el nekem, szerinted miért esik nehezedre?....

Talán a saját papád kudarcai miatt?...

Mack önkéntelenül is levegő után kapkodott. Nem volt hozzászokva ahhoz, hogy mély titkokat ennyire gyorsan és nyíltan a felszínre hozzanak.

Azonnal bűntudat és harag pezsgett fel benne... Úgy érezte, feneketlen szakadék szélén egyensúlyoz, és attól félt, hogy bármit is kienged a benne kavargó érzésekből, akkor minden felett elveszíti az uralmát. Valami biztos támpontot keresett.. de csak ennyi választ sikerült kicsikarnia magából:

- Talán azért, mert soha nem ismertem senkit, akit valóban Papának szólíthattam volna." (W.P.Y: Viskó)

Hát Kedves, így vagyok én Veled. Olyan gyorsan és nyíltan hozol elő belőlem mély, vagy általam mélynek minősített "titkokat", mint még eddig senki.

És a legjobb az egészben, hogy még ha "tudod" is a választ, nem kapok Tőled kész feleleteket, csak, ha én kérlek rá. Hagyod bennem kavarogni mindazt, ami ott van, és adhatom azt a választ, ami akkor és ott, az akkori és ottani tudati szintemnek megfelel. És minden alkalommal egy kicsit jobban kinyílik az a bizonyos ajtó, és te csak annyira lépsz be, amennyire nekem szükségem van rá.

Imádom, hogy együttlétünk minden percét ténylegesen VELEM töltöd. Még ha kicsit távolabbra is kerülsz tőlem néha, vagy én tőled, azok a percek is kettőnkről szólnak.

Nagyon élvezem, ahogy nyílsz ki mellettem (pedig inkább rólam szól minden találkozás), ahogy engedsz  Te is magadból. Boldogsággal tölt el lényed, és egy szűnni nem akaró, erősödő szeretet érzéssel.

Tudod, amikor elkezdődtek bennem ezek a "változások", olyan érzések találtak meg, amiket nem tudtam máshoz hasonlítani, csak a szerelemhez. Ahhoz a szerelemhez, amit eddig megéltem másokkal. Aztán rá kellett jönnöm, hogy bizony tudom produkálni úgy ezt az érzést, hogy nincs mögötte személy. Szerelmes tudok lenni a felkelő nap látványába, a felhőkbe, egy kisgyermekbe, a taijizásba, és úgy általában mindenbe, ami megérinti a lelkem.

Jó, hogy kimondtad: megélhetem melletted a feltétlen szeretet érzését. A feltétlen szeretet nem szelektál. Így, amikor kettőnk egymás felé irányuló érzései megnyilvánulnak érintésben, az is természetes, így nincs mit szégyellni rajta, és legkevésbé a külvilág reakcióival nem kell törődni. 

Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy magadhoz engedsz így is, mutatja, hogy nem csak beszélsz róla, hanem ténylegesen kezded meg is élni ezt a feltétlenséget velem.

Teljesen másképp érintesz meg most például, mint régebben. És én örülök az érintéseknek. Számomra az, amit érzek valaki iránt, együtt jár azzal, hogy ezt érintésben is kifejezem. Nagyon szép és mély tud lenni egy érintés, míg a szavak sokszor nem tudják visszaadni az érzéseinket.

Lányom már többször mondta, hogy úgy megváltozom, mikor Veled találkozom. Amikor vasárnap vártuk őt, utána azt mondta, hogy olyan szép voltam melletted. És nem tiltakoztam ez ellen a kijelentése ellen. 

Nem az jutott eszembe, hogy de hát nem vagyok fiatal, vékony, stb., hanem az, hogy mindez azért lehetséges, mert melletted a lelkem mutatkozik meg, és ez, ami szépségként nyilvánul meg. 

Ami belül, az van kívül is.