Csodák........

.... mikor rád talál egy csoda a mindennapjaidban….. 

Sokszor  az ego félelmei által ezeket a csodákat „lealacsonyítjuk”….. 

sokszor észre sem vesszük, mit csinálunk magunkkal, és a csodáinkkal …… 

sokszor csak egy oldalról tudjuk szemlélni magunkat és csodáinkat……. 

sokszor fel sem fogjuk, csodában van részünk……

mikor egy harmadik személy azt mondja: hálás azért, hogy hallhatott a velem megtörtént csodáról, mert vele ilyen még nem történt….. 

mikor azt mondja, hogy érezzem meg, nem mindenkinek adatik meg az életében, hogy akkora csodában legyen része, mint például nekem…..

és mikor kéri: ne menjek el mellette…..

Együtt egy baráttal.....

Ma csodaszép napom volt. Hosszú idő után ismét találkoztam egy kedves barátommal. Vártam már a találkozást, mert jó vele lenni.... imádom "erejét", bár korántsem mutatta meg  még "igazán" magát.

Őszinte örömmel indult a nap, a viszontlátás őszinte örömével. Mikor megölelt, átfutott rajtam mindaz, amit előző találkozásunk adott, és kellemes melegséggel töltött el, hogy ismét itt van.

Egység-et sugalló, mosolygós fiatalember Ő. Jó mellette lenni, áraszt magából valamifajta finom nyugalmat. Nagyon jó energiái vannak, ahogy mellettem állt, éreztem őt, ahogy egyre több időt töltöttünk együtt, úgy futott át rajtam is újból és újból az a gyönyörű, leírhatatlan érzés, amit akkor kaptam, mikor szívből, örömmel mesélt azokról a dolgokról, amik örömet okoznak neki az életben.

Vele érezni a férfiak azon gyönyörű "tulajdonságát", hogy sokszor egy mondatukkal, mozdulatokkal elsimítanak mindent, feloldanak minden fájdalmat bennünk, nőkben. Jó érzés volt megérinteni, fogni a kezét,  megsimogatni, átölelni, mikor úgy éreztem, szeretném a közelségét. Jó érzés volt kimondani felé az érzéseimet, megosztani Vele olyan dolgokat is, amiket még eddig így magamnak sem vallottam be. 

Jó érzés volt látni, hogy mosolyog. Mosolyog, mert örül annak, amiket én megélek, örül annak, amilyen érzékelésekben részem volt.

És jó érzés volt látni azt a meglepett, gyermeki csodálkozó tekintetet, amikor olyan tapasztalásokban volt része a nap folyamán, amikben eddig még nem......Jaj, ez nagyon jó volt......

Vele csoda volt ma minden perc..... :))))

Mozdulatok, és ami mögöttük van.....

Imádom a taijiban átadni másoknak azt, amit megtanultam. 

Imádom látni azt, amikor megpróbálkoznak a mozdulatokkal, amikor elkezdenek magukra figyelni, amikor azt érzem, hogy harmóniába kerülnek önmagukkal. 

Hihetetlen élmény az, mikor látom a mozgásukból azokat a "gátakat", amik bennük vannak. Valahogy  nagyon mélyről jövő érzések ezek, amiket megmutatnak ilyenkor magukból. A lelkük nyilvánul meg minden alkalommal. A test "öntudatlanul" megmutatja milyenek is vagyunk az adott pillanatunkban, milyen érzésekkel éljük mindennapjainkat. Felemelem-e a fejem a mozgás közben, vagy leszögezem a pillantásom a földre? Ki tudom magam "tárni" a mozdulatokban, vagy a testemhez közel, szinte védve magam tartom a karjaimat? Ki tudok-e lépni úgy, hogy stabil legyen az állásom, vagy picit lépek, mint a mindennapjaimban is? Hogyan élem meg, hogy bár a mozdulatok a testhez "igazodnak", mégis "gondolkodnom" kell, melyik lépés után, mi is jön? Pedig, ha elengedjük magunkat fejben, a test egy idő után emlékszik arra, mit is kell tennie. Érdekes látni, hogy a test tudná a dolgát, de a fej hogyan fogja meg a mozdulatot. Látszik mikor vagyunk mélyen magunkban, és mikor dolgozunk "fejből" sokat. Gyönyörű állapotok.

De, ami a legszebb az egészben. Nem lehet azt mondani, hogy bárki "rosszul" működne ebben az egészben gyönyörben. Mindennek és mindenkinek megvan a helye és a szerepe ebben létjátékban. 

Hiába "látom", érzem, hogy mi az, ami esetleg segíthetne neki..... amíg Ő belül nem kész rá, addig nem tud közelebb férkőzni önmagához. Az én szerepem annyi lehet csak, hogy megmutatom azt az utat, amit én járok, hogy biztosítom őket arról, hogy az edzéseken "nem kell félniük" semmitől, hogy nyugalomban, a saját ütemükben történhet minden. Amit megélnek az edzéseken, az idővel beépül a mindennapjaikba. Amiket megélnek a mindennapjaikban, az megjelenik a mozdulatokban. Csodálatos!!!!

Az ő döntésük, hogy saját életüket hogyan ítélik meg, hogy bizonyos helyzetekben meglátják-e a lehetőséget, vagy sem. Minden döntésünk a magunk tudati szintjén tökéletes. Nem vagyunk sem jobbak, sem rosszabbak egymásnál, nem vagyunk felsőbbrendűek a másiknál, csak MÁS-ok. És ez így szép. 

És azt hiszem, nem is sejtik mennyi mindent tanítanak nekem minden alkalommal, amikor együtt vagyunk.....

Köszönöm nekik :))))

Boldognak lenni, vagy nem lenni.......

Szép dolgokról írsz. Ráléptél egy útra, amin bizony néha nehéz menni, s nehéz sokszor nem visszafelé menni rajta. 

Ez az önismeret útja. A harcosok útja. 

De, ne feledd: a kérdéseidben ott vannak a válaszok is. 

A Te válaszaid. Amik Neked felelnek, a Te világodat tükrözik. Senki másét. 

Ki törődik Veled érdemben? Érdekes kérdés ez. A törődés magad felé kell, hogy megtörténjen magadtól. Miért kell, hogy mindenkit érdekelj? Miért kell, hogy békén hagyjanak? 

Nagyon fontos megérteni, átengedni magunkon: nem a külvilágtól függünk, a külvilág függ tőlünk. Próbáljuk megfordítani mindazt, amit eddig megéltünk. Önmagad kell szeretned először nagyon ahhoz, hogy mást is tudj szeretni. Amíg önmagad nem szereted igazán, hogy tudnál mást szeretni?

Ki mondja meg? Csak Te mondhatod meg. A válaszok Benned vannak. Eljutni hozzájuk nehéz. De, van egy nagyon jó segítőd ebben........ és ez a szíved, és minden érzés, ami benne van. Általában "elsőre" tudjuk, hogyan is kellene dönteni bizonyos helyzetekben. Aztán ezt a belső hangot szépen elhallgattatjuk, szinte megtiltjuk magunknak, hogy megtegyük azt, amit szeretnénk. 

Mert például megjelennek a különféle "elvárások" másoktól (család, kollégák, "barátok", a társadalom). És már nem is azt tesszük, amit szeretnénk, hanem azt, amit várnak tőlünk. 

De, miért? Rajtad kívül ki tudja megmondani Neked, hogy mi a jó? Honnan tudná más, hogy Te mit érzel egy bizonyos helyzetben? Akkor hogyan adhatna "tanácsot", hogyan mondhatná meg, hogy mit is csinálj? 

Miért gondolod, hogy kötekedésnek veszik, amit mondasz, írsz? Hagyjuk meg a kíváncsiságot magunkban, hogy  ne "tudjuk" előre a hallgatóságunk hogyan is gondolkodik arról, amit arról, amit tőlünk kap. 

Lehetsz még őszintén boldog az életben. Ez is csak a TE döntésed, senki másé. És igen, őszintén mindenki felé. Akivel dolgod van az életben, az Veled marad. Akivel nincs, az eltűnik. Még, ha fel is ismerjük, nem merjük "levágni" magunkról a "felesleget", amit cipelünk. A sebeink belül vannak, nem külső feltételektől függnek. Ha azt érezzük, hogy nem vagyunk boldogok, akkor a boldogságunk külső körülményektől függ. Pedig csak a ragaszkodásunk tárgyát képező körülmények elvesztése okozza a fájdalmat. 

Ami elmúlt, ami rossz, és, ha már felismertük, le kell vágni magunkról. Nem szabad energiával táplálni a régmúlt vélt és valós sérelmeit. Gondold el, az a sok energia, amit ide befektetünk, mennyi minden mást is táplálhatna! 

Nehéz út ez, de gyönyörű. Sokszor azzal a bizonyos egy mosollyal kezdődik. Olyan mosollyal, ami belőled fakad, abból a lélekből, aki Te vagy. Akinek kell, ezt a mosolyt megtalálja, és viszonozni fogja. Olyan lesz ez, mint mikor vízbe ejtesz egy kavicsot. Kis hullám indul, ami aztán végigszalad a partig. Hogy ki akar majd a hullámon lovagolni, és ki nem? Nem tudhatjuk előre.

Attól ilyen szép az egész.......

Nekem a hastánc....

Mozdulatok, áramlás, gondolatok, érzések, gyönyör.... mély lélegzetvétel, lassú kiengedés..... és ott vagy..... 

másfajta érzékelés, másfajta élmények, elcsendesülés, EGYSÉG-élmény....

a test elernyed, az izmaid nem dolgoznak.... a tudat elhomályosul, lazán, lassan és áramlón mozdulsz.... egy mozdulat a csípővel, és belül szinte megmozdul az egész test.... ismét egy újabb mozdulat, és egy újabb és újabb....... 

ahogy ráérzel egy mozdulatra, úgy gyorsul a tempó....ahogy ráérzel egy mozdulatra, úgy nő benned a feszültség......minden porcikád érzed, minden mozdulat szinte magától jön.....

honnan ez a bizonyosság a mozdulatokkal szemben? honnan ez a mélyről jövő, mérhetetlen gyönyört adó érzés? honnan ez a mindent elsöprő eksztázis? 

hagyod, hogy előtörjön belőled mélyről az érzés....
hagyod, hogy előtörjön, minden, amire a tested emlékszik......

mert mélyen benned van minden mozdulat ősidők óta.....
.....csak emlékezned kell.......

magadban hordozod, mert NŐ vagy.........

Hazaérkezve....

Érdekes érzés, mikor hazatérsz egy hosszabb útról. Egy olyan útról, ahol mérhetetlen szeretetben volt részed. Utazás volt a szó szoros értelmében, és utazás volt a léleknek is.

Aztán, amikor visszajössz, olyan furcsán üres lesz minden körülötted. És rácsodálkozol a világodra: ebben éltem eddig is? Megváltoznak a viszonyítási alapok, olyan érzés, mintha egy képregénybe kerültél volna vissza, amiről azt gondoltad, te írtad, és te is játszod a főszerepet. 

Most rájössz, hogy a főszerep bizony a tiéd, de a forgatókönyvet nem te írtad.....

Különös szomorúság tudja eluralni az embert. Valahogy minden és mindenki egy másfajta "valóságban" mutatkozik meg, eddig nem észlelt összefüggésekben......

És most olyan helyeken jársz lélekben, ahol eddig még nem. Mélyen magadban.... fájdalmakkal, az üresség érzésével, szomorúsággal......amik túlmutatnak azon, amit eddig átéltél.....

Tudod, hogy múlik majd a fájdalom......
de most érzed, hogy addig még hosszú idő telik el......

Mert az utazás - bár a vakációnak vége - folytatódik......

Fétiha-nak......

Azt gondoltam, játszunk egy kicsit a szavakkal....
Család, barátságos, mások elfogadása, szeretet, öröm.
Akkor lássuk....

Azt mondod: család, én azt mondom: Te és szeretteid.
Azt mondod: mások elfogadása, én azt mondom: tanítanod kéne másoknak.
Azt mondod: barátság, én azt mondom: köszönöm, hogy részesülhetek a Tiedből.
Azt mondod: öröm, én azt mondom: Veled minden nap minden perce.
Azt mondod: szeretet, én azt mondom: minden, ami Te vagy....

Itt megállnék a szavakkal. Mert most én kényszerülök arra, hogy azt mondjam, sok mindenre nem fogok szavakat találni....:))))

Emlékezni viszont annál több mindenre. Elsősorban érzésekre. Olyan érzésekre, amiket Melletted/Veled átélhettünk. Itt Nálad valahogy minden olyan természetes volt. Az a közeg, amit "csak" lényeddel megteremtesz, gyógyító energiákkal rendelkezik. Kérdések, kétségek nélkül. Veled valahogy minden természetes. Természetesen egyszerű. Ha Téged hallgatunk, ha érezzük azt az erőt, ami Benned van, minden gondunk olyan kicsinek tűnik. Nálad nincsenek hazugságok, nincsenek eldugott érzések.

Azok a fogalmak, amiket felsoroltam az írás elején, új értelmet nyertek.
és a kérdés, ami felmerül: így is lehet??? Aztán a válasz: csak így lehet....

Sokszor eszembe jut, mennyit is szenvedünk a magunkkal hozott, a szülők, szeretteink által "kapott, tanult" viselkedésformáktól.
Mert belül érezzük általában: ezek nem mi vagyunk, csak "ezt kell megtanulnunk"... és ezekből nem merünk kitörni.... általában a közvetlen környezetünk, főleg a szülök azok, akik a saját fájdalmaikat, félelmeiket a gyermekeikre "hagyományozzák", mintegy hozományként.

Azoktól az emberektől, akikkel hosszú éveket együtt élünk (szülők), úgy, hogy megszabják a mindennapjainkat a saját maguk által felállított szabályokkal, nos ezektől az emberektől általában gondolkodás nélkül elfogadjuk, ha beletipornak a lelkünkbe. Ha fájdalmat okoznak szavaikkal, tetteikkel, mindezt azért, mert a saját vágyaikat, álmaikat valószínűleg nem tudták, és nem is tudják megélni.

Ilyen"előélet" után a felnőtt lét bizony nem könnyű. Hogy is lenne az? Hiszen olyanok "bántottak" eddig, akik azt mondják, hogy szerettek. Mert a vérségi kötelék feltételezi a szeretetet is. Nem gondolkozunk rajta ugye, hogy egy anya, vagy apa szereti-e a gyermekét?
Nem gondolkozunk, mert természetesnek vesszük, hogy szereti.

Csak az nem mindegy, hogyan. Önző módon, a saját félelmeit kielégítve ezzel a "szeretettel", vagy feltétel nélkül úgy szeretve a másikat, ahogy van, hogy úgy szeretem, amilyen. Gondolkodás, kérdések nélkül.

Nálad ezt is megtapasztalhattuk. Olyan "csomagot" adsz a gyermekeid kezébe, ami többet ér mindennél, és ami hozzásegíti őket ahhoz, hogy megtalálják magukat a világban, hogy rátaláljanak önmagukra, és, hogy ne feledjék: emberhez méltóan éljenek minden helyzetben.....

Wass Alberttől néhány gyönyörű gondolat:

"Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. (...) Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon."

Nem voltunk otthontalanok ezekben a hetekben. Nálad igazi otthonra találtunk.....

Nagyon-nagyon köszönjük ezeket a napokat, amiket Veletek tölthettünk.... és itt is elfogynak a szavak....remélem, a búcsúölelésünk érzékelteti, mindazt, amit leírni nem tudtam.

Millió puszi

Kriszta, Zsófi

Fent és lent....

"Megismerkedtem valakivel. Második találkozásunkkor egyik másodpercről a másikra beleszerelmesedtem. Nem voltak gondolatok, miért ő és miért akkor…csak érzések….  különleges kapcsolat valakivel, akit előtte nem ismertél, mégis mintha mindig is veled lett volna.
Akivel minden perc ismerős volt, mégis újdonságokkal teli, akivel minden pillanat mérhetetlen nyugalomban telik, mégis rengeteg izgalmat rejt magában, akivel minden, de minden egyszerűen természetes…..

A szerelem perceiben az ego felolvad, nincs szerepe…..

Aztán idővel a rengeteg félelem, amit cipelek magammal felülkerekedett, és elnyomta szív hangját…..és azok a szenvedés percei…..

Megindul valamiféle harc a lélek és az ego között….. és az ego ellenkezik, ellenkezik, de a lélek hangja erős, bármennyire is próbálja az ego elnyomni.  Pedig hogy ellenkezik az ego még ilyenkor is!
Aztán ismét találkozunk. És jön megint a megnyugvás, az érzelmek kavalkádja, melyekbe beleolvadni annyira jó.... aztán eltelik megint pár hét. Várom, hogy lássam és találkozzunk….

És minden pillanat ismét egy csoda, amit Vele tölthetek. Aztán jönnek a szenvedések ismét.... majd újra találkozunk. és mikor elbúcsúzok tőle egyetlen szó jut eszembe utána: MINDEN. Semmi más. Ő maga a MINDEN, és ezáltal az is, ami én vagyok. És megint minden olyan természetes. Mintha egy burokban lennék, olyan mélyről jövő bizonyosság és szeretet vesz körül, amit nem éreztem még soha. 

De az ego tovább ellenkezik. Mert az ego, mikor elveszti szerepét, félni kezd, és megtesz mindent, hogy úgy érezd, nélküle senki vagy.

Azonban az együtt töltött kevés idő mindent felülír. Találkozok vele ismét.... halk és megnyugtató szavaival magasba emel és hagyja, hogy magam "lássak" meg mindent, amit ő már régóta lát, de tudja, nem tiszte, hogy formáljon.

Lágy és finom mindaz, amit tőle kapok, mégis vad és szenvedélyes, magával ragadó, hatalmas erejének nem tudok ellenállni.

Arra vágyom, hogy megélhessem mellette a NŐT. Azt a NŐT , aki évezredek óta ott bennem “csücsül”, és arra vár, hogy végre kiszabadulhasson. Vágyom rá, hogy megadhassam neki mindazt, amit egy NŐ megadhat a szeretett férfinek. Vágyom rá, hogy érezzem hatalmas teremtő erejét, érezzem fizikai erejét, és érezzem mindent elsöprő haragját is.
Vágyom rá, hogy szabad legyen, mert érzem, szabadsága nélkül elveszik, és elveszek én is.
Vágyom érintését és gondolatait szavakba formálva, Vágyom közelségét, mert ugyan nem tudom igazából szavakba önteni, de érzem, hogy igazi FÉRFI, egy ösztönös Lény…. Ő a szellő, ami simogat, Ő a nap, ami melegít, Ő a levegő, amit belélegzek, Ő maga az Univerzum.

És nincs tovább. mert újbóli találkozásunkkor ismét beleszeretek, holott azt „gondolom”, ez nem lehetséges. És úgy érzem, mindazt, amit éreztem eddig, nem lehet fokozni….. de, rádöbbenek, hogy mégis lehet…..mert érzem, érzem, hogy minden a szívemből indul.

Mikor, mint egy kis fénysugár, melegség kezd el szétáradni bennem, és eltelít teljesen. És akkor tudom, megtörtént….. menthetetlenül beleszerettem ismét, és mégis másképp…..

aztán megjelenik a gondolat: Ő rá vártam egész életemben…."

Lélekdonor....

Úgy múlik el minden ami fáj,
Hogyha úgy tartja kedve néha haza jár,
Nem szól hozzád csak leül egyedül,
Hogy érezd hogy élsz ott legbelül!

Cipelem a sorsomat de néha nem bírom el,
Keresem a lelkemet de van hogy nem felel,
Van amikor ringat lágyan és van hogy elsodor,
A szerelem az egyetlen lélekdonor!

Oly sok a szó ami betakar,
Folyton beszél de semmit nem akar,
A pillanat ami sokat ér némán múlik el,
Egy ölelés épp elég ha búcsúzni kell!

Amikor majd eljönnek a régen várt csodák,
Ne felejts el akkor majd kérlek gondolni rám,
Lesz, hogy csak ringat lágyan és lesz, hogy elsodor,
De a szerelem az egyetlen lélekdonor!

Tudom mindenért harcolnunk kell,
Egy őrült mondat miatt nem múlhat el,
Az idő telhetetlen van hogy mindent elrabol,
De valakinek te vagy a lélekdonor!

Cipelem a sorsomat de néha nem bírom el,
Keresem a lelkemet de van hogy nem felel,
Van amikor ringat lágyan és van hogy elsodor,
A szerelem az egyetlen lélekdonor!



Fantasztikusan gyönyörű ez a dalszöveg... és a zene is hozzá....na, és az előadó!!!

Elcsendesülve......

Egy kedves volt kollégámmal találkoztam nemrég. Hosszú idő után, és először a munkahelyen kívül, tényleg csak magunkkal foglalkozva sikerült beszélgetnünk. Sok mindenről szó volt, múltról, jelenről, jövőről... 

Nem történt semmi "különleges", mégis csodaként éltem meg azt a pár órát. A vele való beszélgetés eltelített, feltöltött, nagyon jól éreztem magam utána. Aztán találkoztunk még pár nappal később is, néhány perc erejéig. És akkor nagyon szépet mondott nekem.

Elmondta, hogy nagyon jól érezte magát ő is a találkozáskor. Elmondta, hogy szeret a hangulataihoz "zenét kötni", így mikor vezetett hazafelé, kereste azt a zenét, ami legjobban illet akkori hangulatához. De, valahogy nem találta. Aztán feladott a keresgéléssel, lekapcsolta a rádiót. 

És akkor rátalált..... rátalált arra, amit annyira keresett. És nem ez volt más, mint maga a CSEND.

Mélyen megérintett, amit mondott, azt gondolom, még senki sem fogalmazta meg felém ilyen egyszerűen és mégis ilyen szépen azt, amit a beszélgetés alatt és utána is éreztünk mindketten.

Azóta is eszembe jut többször....

eszembe jut, hogy vágyok arra a zenére, amit mások írtak meg..... vágyok rá, hogy a mélyből indulva adjam át magam az "őrületnek", hogy kitombolhassam magam, hogy elővarázsoljam azt a bizonyos "vadállatot" magamból attól a gyönyörtől, amit egy zene tud nyújtani.....

de ez csak úgy megy, ha a CSEND-ben megtalálom ösztönösen a zenét, a táncot, mindazt, ami oly boldogsággal tud megajándékozni.... mindazt, amitől minden sejtem mozgásba lendül, amitől azt érzem repülnék a föld felett......amitől minden olyan "természetesnek" tűnik, amitől egy szó, egy mondat, egy érintés a magasba emel.....

amitől "megérted" azt, hogy bármit csinálsz, legyen szó zenehallgatásról, egy baráti beszélgetésről,, bármiről...., mindegy mit csinálsz, ha teljes szívvel, félelmek nélkül, a lelkedből csinálod....

akkor Te magad vagy a zene, amit hallgatsz, Te magad vagy a tánc, amit jársz...., 

Te magad vagy bármi.....

mert ez a CSEND nem más, mint a lelked zenéje, a lelked tánca.

És mikor ezt megérzed..... mikor úgy tűnik minden CSEND-ben eltöltött pillanat érted van...... mikor ezt megérzed..... egyre vágysz már csak.... hogy megoszthasd ezeket az érzéseket mindenkivel, hogy lelkeitek együtt egyesüljenek ezekben a mindent kitöltő, feledhetetlen pillanatokban.....