Vannak napok, mikor alapvetően nincs semmi bajod, és mégis, megszáll valami nagyon mély szomorúság. Igazából nincs mihez kötnöd, nem tudsz magadban felidézni semmi olyat, ami miatt ez a szomorúság így eltölthetne. Nem bénít meg, nem leszel miatta depressziós, nincs köze időjáráshoz, körülötted élőkhöz, helyzetekhez. És mégis. Olyan érzés, mintha ilyenkor a világ minden bánata, szomorúsága a tiéd lenne. Belül, mélyen jelenik meg, és terjed szét benned. Megéled, az idő mintha kissé lelassulna körülötted.
Ilyenkor nem ellenkezel, nem keresed az okokat. Hagyod, hogy ez a szomorúság teljesen eltelítsen. Aztán idővel lassan átjárja a szíved a boldogság boldogító melegsége.
És tudod, a szomorúságos napoknak vége.
Hisz, ahogy jött a szomorúság, úgy távozik is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése