Fantasztikus az a sokféleség, amiben élünk. Mindenki létezik a saját valóságában, létezik a mások által "látott" valóságban, létezik egy rendszer szerinti valóságban, és még sorolhatnám. :)) Folyamatosan megpróbálunk idomulni egymáshoz, "megfelelni" (de, kérdem: miért?) mások elvárásainak, ami által a saját elvárásaink is önmagunk és mások iránt is folyamatosan változnak.
Vonattal utazgatok reggel-este a munkahelyemről hazafelé. Sok párbeszédet hallgatok nap, mint nap.
Sajnos ezek a beszélgetések nem igazán TUDATOS beszélgetések.
Nagyon érdekes megfigyelni ezekben a párbeszédekben az "erőviszonyokat". Hogyan jelenik meg mindig az ÉN, a NEKEM, és csak nagyon kevésszer a TIED, a TE és az ÉRTED és a MI érzése.
Megpróbáljuk egymást meggyőzni a saját "igazunkról", a saját valóságunk igazáról. Milyen könnyen kimondásra kerülnek ítéletek a másik felé! És milyen könnyen fogadjuk el ezeket az ítéleteket! Mennyire "látható", érezhető a fájdalom, ami megjelenik, mikor kimondásra kerülnek az ítéletek, s mikor megjelenik a sebezhetőség.
Vagy, ha csak látok egy szülőt a gyermekével. Miért a gyermeken töltjük ki a mindennapjainkban akár gyermekkorunk óta hurcolt szenvedéseinket? Miért nem figyelünk inkább rájuk, és próbálunk Tőlük tanulni? Tükörként mutatják meg nekünk, mi az, ami bizony még az önfejlesztés kategóriájába tartozik. Miért "ültetünk" vissza rájuk mindent, ami minket ért sérelem? Miért nem próbálunk egy kicsit másképp is nézni dolgokat, más oldalról is megközelíteni helyzeteket? Miért félünk annyira mindentől? Miért nem próbáljuk megkeresni magunkban azt a VALAKIT, aki tudja, hogy nincs mitől félnie? Aki tudja, mennyire gyönyörű is az élet körülöttünk? Aki rálát az ítélkezőkre, és ki meri mondani azt a bizonyos NEM-et? :))
Ezek is mélyen érintős pillanatok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése