Edzésen...

Keddi és csütörtöki napokon taiji edzésekre járok egy kínai mesterhez. Chen stílusú taijit tanulunk. Mesélek róla egy kicsit...

Képzelj el egy embert, aki rengeteget mosolyog, aki lényével "beteríti" az edzőtermet, akinek nyugalma tanulandó. 

Aki oly módon oktat, hogy nagyon hamar megérted, amiről beszél. Alapokat mond el mindig, de úgy, hogy abban benne van minden, aminek ott kell lennie.  

Sokszor ismétli önmagát, mert tudja, nem egyformán vagyunk befogadóak. Mindenkinél eljön az a pillanat, amikor az a bizonyos mondat elhangzik. Lehet, hogy sokszor hallottad már, de akkor és ott tudja azt nyújtani pontosan, amire szükséged van. Hihetetlen az élmény, mikor magyaráz, és magyarázatától egyszer csak "kisüt a nap", és érzed, értesz mindent. :))

Akinél azt érzed: nem fél attól, hogy ha megoszt velünk mindenféle "titkokat", akkor neki nem marad már semmi. Mert tudja: soha nincs két egyforma edzés. Tudja, soha nem "ugyanaz" az ember jelenik meg az edzésen, aki a múltkor is ott volt. Hiszen folyamatosan változunk. És ő tud alkalmazkodni, tud várni, tud türelemmel lenni. Hova is sietne? 

Aki a taijit nemcsak, mint formagyakorlatot oktatja, hanem mint rendszert, és ezáltal összességében beszél mindenről, az egész felől közelítünk a részletek felé....  tágul minden, kinyílik a világ...

Akinek az edzésén boldog vagy. Minden különösebb ok nélkül...

Imádom, mikor azt mondja egy mozdulatra: "ez egyszerű". 

Mert tényleg egyszerű az egész.... Ha, hagyjuk, hogy az legyen....

Egy tökéletes nap....

Éreztétek már milyen egy tökéletes nap? :))

Mikor nincs semmi a környezetedben, ami ki tudna billenteni a nyugalmadból, boldogságodból. Mikor teljesnek, egésznek érzed magad. Mikor, ha csak ránézel a kék égre, mérhetetlen boldogság tölt el, hogy itt lehetsz, ebben a gyönyörű világban élhetsz. Mikor hiszel, és HIT-ed visz előre, bármi is történjen. 

Mikor az idő megszűnik körülötted, nincs jelentősége. Lelassul körülötted minden és mindenki. 

Mikor a tested könnyűnek érzed, lebegsz, az érzés, hogy a föld felett jársz. Mikor az érzékeléseid átváltoznak, nincs körülötted semmi, ami szürke lenne. A világ megtelik harsogó színekkel. Mikor úgy érzed, a levegőnek is "súlya" van. 

És csak vigyorogsz, vigyorogsz folyamatosan.....

Hát, számomra ilyen egy tökéletes nap.....:)))

Lelkünkről....

Coelho-nál olvastam ezt a mondatot: "Nem test vagyok, aminek lelke van, hanem lélek vagyok, aminek teste van."

És milyen igaz! Amióta "elkezdődtek" mindenféle változások bennem, körülöttem, amióta kitágult a világom, ezt érzem én is. A mérleg nyelve átbillent, megfordult minden.

Már nem "azonosulok" teljes mértékben a testemmel, mert nem CSAK a testem vagyok. Ahogy másképp "gondolok" magamra, úgy minősül át minden, ami a testemmel kapcsolatos. Másképp érzékelem és értelmezem például a fájdalmat. "Tudom", hogy a fájdalom jelzés, párbeszéd a bennem lévő ÉN-nel. A fájdalom már a gyógyulás is egyben. Gyönyörű állapot ez.

Ebben a gyönyörűséges állapotban úgy érzem sokszor "túl kicsi ez a test", hogy elférjek benne.

De, elárulok valamit...

Azokban a napokban, mikor még megtalálnak félelmek, esetleg rátalálok mélyen valamire, amivel még dolgom van, nos ezekben a napokban azt érzem: "túl nagy a testem", hogy elbújhassak benne a ÖNMAGAM elől.

IMÁDOM!!!

Én vagyok Te, Te Isten vagy...

A szabadság nem felsőbbrendű a korlátoknál: 

e tudással a szabadságot tudom választani.

A boldogság nem felsőbbrendű a szenvedésnél: 

e tudással el tudom engedni a szenvedést.

A bőség nem felsőbbrendű a szegénységnél: 

e tudással áramlik bőségem.

Semmi sem felsőbbrendű: 

ezt tudva kilépek a hierarchiából, a versenyből és a küzdelemből.

Ebben az állapotban nem ítélem meg az életet: 

ezért nem érzem magam elkülönültnek tőle.

Boldogságom a világ sokszínűsége:

ebben a tükörképben látom meg a szabadságot arra, hogy az legyek, ami csak lenni akarok.

Nem azért vagyunk itt, hogy egyek legyünk: 

azért vagyunk itt, hogy sokan legyünk.

Ha meglátjuk, hogy az illúzión túl egyek vagyunk, szabadon lehetünk többek is.

Nem ragaszkodom ahhoz, hogy egy út legyek, egy ösvény.

Sokszínű vagyok.

Folyamatosan változom.

Felfedezem a TELJES IGAZSÁGOT.

(Story Waters: Én vagyok Te, Te Isten vagy)

Gondolatok a szeretetről ismét....

Megismerkedtem egy fantasztikus kis csoporttal. Csikung gyakorlatokra oktatom őket. Az első találkozásunkkor túláradó örömmel fogadtak. Kíváncsiak voltak arra, hogy milyen is vagyok. Óriási mosolyt kaptam kivétel nélkül mindegyiküktől. Egyetlen dolgot közöltek velem, a nevüket. Valamint azt, hogy mit is szeretnek csinálni. Nem hallgattam tőlük panaszkodást, nem akartak "erővel" lenyomni, nem akarták, hogy csak rájuk összpontosítsak. 

Nagyon figyeltek, és nagyon akarták azt csinálni, amit mutattam nekik. És élvezték. Élvezték minden percét, önmagukat adták minden pillanatban. 

Tartottam egy kicsit a találkozástól. Nem miattuk izgultam, hanem magam miatt. A saját reakcióimtól féltem. Hogyan és mit fogok nekik mondani és mutatni. Tartottam az "elvárásoktól". 

Felesleges volt. Csak őszinte szeretetet kaptam tőlük. Olyan szinten töltöttek fel, mint amikor taijizom, csak magamra figyelve. Olyan energiákat közvetítettek felém, amit nem lehetett nem érezni, az erejük szinte földhöz vágott, és egyben szárnyakat adott. Gyógyítottak úgy, hogy nem is tudtak róla. Hazafelé úgy éreztem, a föld felett járok pár centivel.

ÉRTELMILEG sérülteknek mondják őket. Azok "akasztották" rájuk ezt a kifejezést, akik azt gondolom, és itt önmagamról is beszélek, ÉRZELMILEG sérültek. 

Nagyon KÖSZÖNÖM nekik azt a csodálatos délutánt...., és az összeset, amit még együtt fogunk eltölteni....

Gondolatok a szeretetről...

Mit is jelent szeretni?

Szeretni annyit tesz, engedem, hogy a másik legyen. Olyannak, amilyen, úgy, ahogy van. Hogy az lehessen mellettem, aki ő maga IGAZÁN. 

Az elmúlt két évemben megadatott, hogy olyan emberekkel ismerkedtem meg, akik azért szerettek és szeretnek azóta is, aki és ami vagyok. Akik ki merték mondani - mikor arra a kérdésükre, hogy miért nem engedem őket közel magamhoz, azt válaszoltam: ennél közelebb már nem tudom -, szóval ők ki merték mondani: nincs szükségünk a hazugságaidra. 

És valóban: nem engedtem magamhoz őket közel. 

Mert féltem. Féltem attól, mi lesz, ha egyszercsak mégis úgy gondolják, már nem szeretnek úgy, mint eddig. De, ők hagyták, hogy legyek mindig, minden alkalommal olyan, amilyen vagyok. És szép lassan "megtanultam" mi is a SZERETET.

Nagyon kedves barátom fogalmazta meg azt, ami akkor és ott számomra biztonságot nyújtott. Azt mondta: - tudod, ez úgy működik, hogy találkozunk, beszélgetünk, együtt vagyunk, történnek dolgok. Ezeket elraktározom magamban - különböző kis "dobozokban". Aztán ezeket a dobozokat becsukom. Mikor újból találkozunk, újból kinyitom őket. De, csak azért, hogy minden impulzust, érzést, ami Tőled ér ismét, elraktározzak ezekben a dobozokban. Nem veszem ki a régieket, nem azt nézem, hogyan reagáltál bármire is régebben. Az akkor volt, annak a helyzetnek szólt. Most más pillanat van, és az ehhez a pillanathoz tartozó érzéseket akarom átélni veled.

Aztán eljött az a pillanat is, mikor megismerkedtem valakivel, akivel az első másodperctől kezdve egy "hullámhosszon" voltunk. Akinél megszűnt minden félelmem, gátlásom, és fóbiám, aki mellett olyan mértékben szeretem magam, ahogy eddig még soha. Akivel az idő, mint fogalom, nem értelmezhető. Akinél "tudod", érzed, hogy minden gondolata feléd IGAZ gondolat. Akinek a lelkét kapod az első pillanattól kezdve. Aki nem gerjeszt benned hiányérzeteket. Eltelít, feltölt, minden sejtjével átölel és magasba emel. Akivel minden találkozás más és más, minden perc mérhetetlen nyugalmat hoz, mégis minden perc izgalmas, és az újdonság varázsát hordozza magában.

Azt érzed meg kell, hogy oszd mindenkivel ezt az érzést, aztán rájössz, nincsenek rá földi szavak, hogy ezt megtedd.....

Szeretni.... És rádöbbenek, hogy mindaz, amire azt gondoltam, hogy szeretet, igazából önzés volt, mert magam miatt kellettek ezek az érzések. Pótolni akartam mindazt, ami hiányként megjelent bennem. Nem a másik volt a fontos sajnos, hanem én magam......