Tapasztalatok......

Az elmúlt napjaim érdekesen alakulnak. 

Bizonyos "nem várt" (bár tudjuk, véletlenek nincsenek) élethelyzetek megmutatták, mennyire is "fejben" dől el minden. 

Mennyire nem mindegy, hogyan és miként gondolunk magunkra, a minket ért hatásokra. Milyen szinten viszünk érzelmeket ezekbe a helyzetekbe, bár szükségtelen, hiszen egy egyszerű ténymegállapítás is elég lenne a helyzetre vonatkozóan. 

Hogyan kerülünk a jelenünkből nagyon hamar abba a "jövőbe", amiről fogalmunk nincs és nem is lehet......

Mennyire előtérbe tud kerülni a NEM, hogyan sikerül egyre lejjebb és lejjebb ásni abban a bizonyos gödörben, ezáltal "biztosítva" azt, hogy véletlenül se kerülj feljebb egy centivel sem. 

Hogyan alakul át az a "biztos, általunk erősnek minősített" hit, ami bennünk van. 

És aztán rájövünk arra is, hogy a hit nem az a bizonyos nagybetűs HIT...... a közelében sem járunk......

És mikor végre az aggodalmad át tudod fordítani fohászba azáltal, hogy gondolataid újraírod......

mikor kimondod: LEGYEN MEG A TE AKARATOD!.......

akkor ér döbbenetként a felismerés, hogy amit csinálsz nem áramlás, csak egy óriási nagy feszülés az ÉLET-tel szemben........

Kívánságok.....

Azt kívánnám, hogy érezze meg mindenki magában legalább pár percre azt a "valamit" ami igazán ő maga....

hogy mind a férfiak, mind a nők érezzék azt az ős, Teremtő erőt, ami bennünk van,  és ami biztosítja azt, hogy többet ne legyenek fájó, hiánypótló kívánságaink......,

mert ha megélnénk azt a minőséget, ami bennünk van mélyen, IGAZÁN megélnénk........

a hiányok megszűnnének....

Szükség....

Sokszor felmerült régebben bennem, mire is van szükségem?

Nap, mint nap próbáltam különböző helyzeteimből adódóan válaszolni a kérdésre. És nap, mint nap rá kellett jönnöm, hogy amire szükségem van, nem materiális világunk egy kelendő áruja, amire - tévesen - azt gondoljuk, szükségünk van ahhoz, hogy éljünk.

Felmerül a kérdés ezzel együtt: mi hajt bennünket? Pl. a kényelem? Vagy csak a kényelem utáni vágy? Hiszen ezek a materiális "javak" csak „pillanatnyi” kielégülésünket hozhatják meg. Aztán? Indul a hajsza egy újabb verzióért.

Mert MEGÉRDEMELJÜK.

Amire szükségem van, bennem van.

Ha elő tudom csalogatni, és élni tudok a lehetőséggel, amit önmagamtól kapok, akkor megvan mindenem.

"Szükségem van arra, hogy olyan emberek vegyenek körül, akik Azonos Törvényűek, mint én.

Szükségem van csendre, és magányra, túl hangos világunk.

Szükségem van arra, hogy szeretet adhassak, és, hogy ne tegyek különbséget emberek között.

Szükségem van rá, hogy véleményt nyilváníthassak, ne bíráljak.

Szükségem van rá, hogy megértsük egymást, ne csak azt akarjam, hogy engem értsenek meg.

Szükségem van türelemre, hogy a nehézségek könnyűvé alakulhassanak.

Szükségem van arra, hogy elfogadjak, ne csak beletörődjek.

Szükségem van tudatosságra, mert a tudat nélküli lét fájdalmat okoz.

Szükségem van rá, hogy az üresség, ami bennem van, tartalommal teljen meg."

Neked mire van szükséged?

Egységben....

A változás bennünk van. Minden sejtünkben, minden gondolatunkban. A változás bennünk lüktet, míg élünk. Miért fojtanánk hát le? Miért gondoljuk azt, hogy minden napunkat, minden pillanatunkat ugyanúgy kell leélnünk, anélkül, hogy IGAZÁN átélnénk a változás adta gyönyörűséges pillanatokat?

Kapunk egy feladatot. Mi történik? A már megszokott sémáink alapján kezdünk el gondolkozni. Gondolkozásunkat általában meghatározza a megfelelési kényszer. Sajnos......

A félelem, hogy nem fogunk jól teljesíteni. A félelem, mely nem engedi, hogy magunkra figyeljünk maximálisan, hogy meghalljuk, mit is akarunk igazán. 

Ellenben, ha el tudjuk engedni ezeket a félelmeket, kinyílik a világ. A megoldandó feladat játékká válik. Több oldalról tudjuk szemlélni, újabb és újabb szépséget fedezhetünk fel benne. S, ha így nézzük, a megoldások száma is megnő. A variációk sokasága szinte elborít minket, lubickolhatunk bennük. 

És hát mi is jobb annál, mintha játszhatunk? Önfeledten, elfelejtkezve magunkról, gyermeki tisztasággal és örömmel.

A feladatból játék lesz, s szinte incselkedve hívogat, gyere létezz velem együtt. Ne megoldandó probléma legyek számodra, hanem átélendő szépség.

Töltsön el mindenkit nyugalommal az a sokszínűség, amiben élünk. Töltsön el nyugalommal, és érezzük meg, pont ez a sokszínűség az, ami miatt nem lesz unalmas az életünk.  

És bár ilyen sokszínű a világunk, az EGYSÉG-érzet mindenkiben ott van. 

Mélyen, belül, de ott van. 

És segít, hogy tudd: bármi történik is, nem vagy egyedül soha.......

Pillanatról pillanatra.....

Soha nincs két ugyanolyan pillanat. 

 

Vegyük észre, hogy minden pillanat más és más, minden pillanatnak különleges varázsa van. Engedjük, hogy ezek a pillanatok megérintsenek a szívünk mélyén minket. 

 

Legyen állandó és eleven várakozás bennünk minden pillanat iránt, amit megélünk.

Bennünk van a reagálás képessége. Használjuk ki. 

Reagáljunk rögtön és szívből, bármi is ér minket. 

Reagáljunk, hogy reakcióinkat érzékelje a környezetünk, s választ kaphassunk rá. 

 

S, ha megkaptuk ezt a választ - érintsen minket "jól" vagy "rosszul"...... 

.....legyünk hálásak érte, köszönjük meg .....

Jó tanács.....

Azt mondom másoknak "tanácsként": szeress. Nem számít más, csak a szeretet. 

Ilyenkor sokszor hallom vissza azt, hogy: "jó, szeressek, de mi van, ha viszont nem kapok szeretetet? Mi van, ha megint bántani fognak?"

Hát igen.... jó kérdés.....

De. Egy dologról elfeledkezünk. A képlet pedig igen egyszerű. 

Ha szeretet adok, idővel szeretetet is kapok vissza. 

Ha a szeretetemért szeretetet "akarok", az elvárás. 

Ha nem várok el semmit a másiktól, akkor nem is akarom, hogy megfeleljen nekem.

Ha nincsenek elvárásaim a másikkal szemben, nem is tud csalódást okozni nekem.

Ennyi. Nem bonyolult ugye?

Tekintsek várakozással a másik felé. Várakozással, kíváncsisággal, örömmel, és érezzem, bármi is történik kettőnk között, az csak jó lehet. Csak jó lehet, még ha a körülmények esetleg nem is ezt mutatják. 

És, hogy miért? Mert tanulok közben.

Elsősorban önmagamról, a saját világomról......

És ugye tudjuk? Ahogy én változok, úgy változik a világ is körülöttem.....

Ha szeretek, viszontszeretnek.

Ennyi. Nem bonyolult ugye...?

Vele......

Az első találkozás.... az érzés: valamikor ez már megtörtént.....olyan természetesen ismerős Vele minden.......

 

Mikor érzed: minden mozdulatával, szavával segít hogy önmagad lehess..... mikor érzed: tudja, meg kell élned önmagad, ahogy Ő is megéli önmagát, hogy maximálisan megélhessétek az együttlét, a MI gyönyörűségét.....

Mesél, szavai megelevenednek, vele együtt szállsz .... mesél, s miközben hallgatod látsz a szemével..... szavai által életre kelnek a múlt emlékei..... érzelmek kavalkádja, amibe általa kerülsz...... 

Szemébe nézel, és magad látod benne..... olyan megnyugtató megpihenni a tekintetében.....

Szélbe suttogott szavak.....  érintések, amiket jó érezni.....  lélegzet, mi elakad a jelenlététől...... szívek, mik egyszerre dobbannak..... élvezet, mit Ő maga, a lénye ad.....

Furcsán melengető érzés Vele lenni.....

A szerelem útja....

Amikor két ember szereti egymást, akkor szabadok, egyének.

Van szabadságuk, a szeretet nem kötelesség.

Szabadon adnak egymásnak, és szabadon nemet mondhatnak.

Ha a szerelmes emberek igent mondanak egymásnak, az a saját döntésük, nem engedelmesség, nem valamilyen elvárásnak való megfelelés.

Élvezetet lelsz abban, hogy szeretetet adsz, ezért adsz. És bármelyik pillanatban megváltozhatsz, mert semmilyen ígéretet nem tettél, nem vállaltál semmilyen elkötelezettséget.

Két szabad egyén maradtok: szabadon találkoztok, szabadon szerettek, az önállóságotok és a szabadságotok érintetlen. 

Ebben rejlik a szeretet szépsége!

(Osho)

A szív útja.....

Az idő néha jótékonyan lelassul körülöttem. 

Lelassul, lehetőséget adva arra, hogy kívülről is megszemlélhessem azt, ami magam vagyok, hogy más szemmel is láthassam magam. 

Ez a lelassulás érdekes módon kiemeli mindazt, ami elnyomásra kerül bennem még mindig a mindennapjaimat élve. 

Hangsúlyosabbak lesznek ezek a pillanatok kívülről, megmutatva azt, hogy bár a szívem "tudja" a járandó utat, az eszem sokszor mégis másfelé irányítja lépteim. 

Ezek a pillanatok megmutatják, hogy a szív útja, bár nehéznek tűnik, az egyetlen járható út. 

Az egyetlen igaz út, minek a bejárása során olyan magasságokba emelkedhetünk, ahol még nem jártunk... 

Ennek ellenére mégis miért járom még mindig sokszor az ész útját?

Az a legszebb az egészben, hogy ennek a kérdésnek a megválaszolásához is a szívemhez kell fordulni.....

Csodák a világomban....

Mikor történtek/történnek meg a csodáim? 

Amikor nincs bennem szemernyi kétség, nincsenek elvárások a másik iránt, csak kíváncsiság....

Olyan, mintha minden alkalommal, amikor találkozom valakivel, akkor látnám először.... és valahogy így is működik. 

Nem szavak, képek maradnak meg bennem tőle, csak érzések.... És ezt a létállapotot, mikor "csak úgy" vagy, megérzi mindenki, hatással van mindenkire. 

Kire így, kire úgy.... 

Aztán mindaz, amit adunk egymásnak, "visszaépül" belém is.... nos, ez az, ami miatt reggelente ébredéskor bizsereg mindenem, és alig várom, hogy elkezdődjön a nap.... amikor a szívem szinte már fáj attól a sok gyönyörtől, amit jelent akárcsak a szél érintése a bőrömön....ezért van az, hogy az idő, mint "olyan" elfelejtődik, nincs.... hihetetlen érzés, mikor tisztul ki belőlem minden, és nem marad mögötte semmi.... nem tudom, másképp leírni.... csak ÉN magam.... 

Valahogy átminősül minden, és csak azt érzem, tele vagyok energiával, amit át kell, hogy adjak másoknak is....

és ebben az állapotban a szavakat, érintéseket úgy tudod megélni és úgy tudják veled is megélni, hogy nem kötök/nem kötnek hozzá múltbéli dolgokat... 

ebben az állapotban minden szó, minden érintés akkor és ott jelent valamit, ami teljesen más, teljesen újszerű.... és olyan magasságokba repít, ahol még nem jártál......

ilyenkor a test "elfelejtődik", a lelkek azok, amik egyesülnek, és szerelem érzéséhez hasonló, de mégis sokkal másabb, sokkal tartalmasabb érzéseket élsz meg..... 

s mikor később visszagondolsz ezekre a pillanatokra, elöntenek újra és újra az ott megélt érzések......és csak szárnyalsz ismét....