Az elmúlt napjaim érdekesen alakulnak.
Bizonyos "nem várt" (bár tudjuk, véletlenek nincsenek) élethelyzetek megmutatták, mennyire is "fejben" dől el minden.
Mennyire nem mindegy, hogyan és miként gondolunk magunkra, a minket ért hatásokra. Milyen szinten viszünk érzelmeket ezekbe a helyzetekbe, bár szükségtelen, hiszen egy egyszerű ténymegállapítás is elég lenne a helyzetre vonatkozóan.
Hogyan kerülünk a jelenünkből nagyon hamar abba a "jövőbe", amiről fogalmunk nincs és nem is lehet......
Mennyire előtérbe tud kerülni a NEM, hogyan sikerül egyre lejjebb és lejjebb ásni abban a bizonyos gödörben, ezáltal "biztosítva" azt, hogy véletlenül se kerülj feljebb egy centivel sem.
Hogyan alakul át az a "biztos, általunk erősnek minősített" hit, ami bennünk van.
És aztán rájövünk arra is, hogy a hit nem az a bizonyos nagybetűs HIT...... a közelében sem járunk......
És mikor végre az aggodalmad át tudod fordítani fohászba azáltal, hogy gondolataid újraírod......
mikor kimondod: LEGYEN MEG A TE AKARATOD!.......
akkor ér döbbenetként a felismerés, hogy amit csinálsz nem áramlás, csak egy óriási nagy feszülés az ÉLET-tel szemben........
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése