Emlékezni rá, hogy EGY-ek vagyunk, hogy tanulni jöttünk ide, hogy lelkek vagyunk mindannyian.......
Nehéz.
Saját tapasztalat, de gondolom vagyunk így egypáran mások is: hiába "emlékszem" arra, hogyan is kellene, mindaz, ami magam vagyok a jelen tudatosságomban, sokszor nem "elég" arra, hogy ezt a mindennapokban ténylegesen alkalmazni is tudjam.
Egyszerűnek tűnik: "Becsülöm és szeretem magam." tényleg így van? Minden nap ezzel a biztos "tudással" kelek és fekszem? Soha nem mondok/teszek magammal olyat (pl. egy "de, hülye vagyok" felkiáltás sem hagyja el a szám), ami negatív saját magam felé?
Szeretem és becsülöm magam annyira, hogy ha mindig őszinte vagyok magamhoz és a környezetemhez?
Szeretem és becsülöm magam annyira, hogy nem akarok senkit sem megváltoztatni, irányítani, megmondani neki, mit, hogyan csináljon?
Bár "emlékszünk" rá valahol mélyen belül, hogy a szív adja az IGAZ válaszokat....mégis, hányszor döntünk az ego és nem a szív hatására?
És hányszor felejtjük el azt az alapelvet, hogy: "Szabadon önmagam lehetek, és másoknak is megengedem, hogy szabadon önmaguk legyenek"?
Emlékezni és a felidézett emlékeket alkalmazni két különböző dolog.........
Az utóbbi tanulásra méltó és csodálatos folyamat.........
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése