Hogy kerülhetünk közelebb Istenhez? Mit is "kell" érezni? Érdekes kérdések. Ha bízom és hiszek abban, hogy Isten mindig velem-bennem van, ezek a kérdések értelmetlennek tűnnek.
Tegnap "értettem" meg (nem túl jó szó, de nem tudok jobbat arra, mikor úgy "összeállnak" érzések, gondolatok, és marad utánuk valami, amit megfogalmazni nem tudok, csak érzem: IGAZ), mikor visszafelé sétáltunk, hogy valahogy azt éljük meg egymással, amit most a Viskóban is olvashattunk.
"... az ajtó kitárult, és Mack egy jól megtermett, sugárzó mosolyú afro-amerikai asszonysággal találta szemtől-szembe magát. Ösztönösen hátraugrott, de túl lassúnak bizonyult. Az asszony a termetét meghazudtoló fürgeséggel utolérte és a karjaiba zárta. Felkapta a földről, és körbe-körbe forgott vele, akár egy kisgyermekkel, és közben a nevét kiabálta: "Mackenzie Allan Phillips!' - Egy olyan személy szenvedélyével tette, mint aki rég nem látott, és nagyon szeretett rokonát látja viszont.... Mack szóhoz sem jutott. Ez az asszony másodpercek alatt áthágott minden társasági szabályt, amelyek mögé Mack gondosan beásta magát.
De volt valami a fogadtatás módjában, ahogyan ránézett, a nevét kiabálta, amitől Mack is ugyanannyira örült az asszonynak, bár halvány fogalma sem volt arról, ki is ő....." (W.P.Y: Viskó)
Minden alkalommal, amikor találkozunk, ezt élem meg én is. Öröm egy olyan ember felé, akit végül is szinte nem is ismerek, de akiről mégis tudok mindent. Mert a "lényegét", a lelkét kapom az első találkozásunk óta. Örömmel tölt el, ha találkozunk, és már akkor megjelenik az izgatott várakozás érzés, milyen lesz majd, ha legközelebb ismét találkozom Veled.
"- A legtöbb madarat arra teremtettem, hogy repüljön. Ha nem repülhetnek, az a bennük lévő repülési képesség korlátozása, és nem fordítva.....Téged viszont arra alkottalak, hogy szeretve legyél. Ezért számodra az jelent korlátozást, ha úgy élsz, mintha nem szeretnének, és nem fordítva.
- Érted ugye - folytatta Papa -, hogy ha a szeretetemnek nincsen tárgya - vagy még pontosabban: ha nincs valaki, akit szeressek - ha nem nem lenne ilyen közösségem önmagamon belül, akkor egyáltalán nem lennék képes a szeretetre? Olyan istened lenne, aki nem tud szeretni. Vagy ami még rosszabb, olyan istened lenne, aki ha úgy dönt, hogy szeretni akar, csak saját természetének korlátozásával tehetné ezt. Az ilyenfajta isten feltehetően szeretet nélkül cselekedne, az pedig kész istencsapása lenne. És az - ebben biztos lehetsz - nem én vagyok!...." (W.P.Y: Viskó)
Régen nem értettem. Mi az, hogy én szeressek valakit csak úgy? Akkor szeretek, ha engem is szeretnek. Most már "értem". Szeretni és ezáltal szeretve lenni.
Kettőnk kapcsolatában minden találkozásunkkal kicsit közelebb kerülünk Istenhez. Én Általad, Te általam. Egymáson keresztül "gyakoroljuk", éljük meg az el- és befogadást, a feltétlen szeretetet. Mint ahogy Isten bennünk van és mi Őbenne, tudom, hogy Te is velem vagy mindig. Bennem élsz, ahogy én Benned.
Minden alkalommal, amikor találkozunk, újabb és újabb lehetőséget adunk magunknak, hogy önmagunk legyünk egymás által. Szeretlek. Ilyenkor olyan kevésnek tűnik a szó arra, hogy kifejezze, mit is érzek irántad. Nincs bennem félelem, mert tudom, kerüljünk bármilyen helyzetbe is, kössük bármihez/bárkihez is az életünket, mindig jelen leszünk egymásnak.
Kérdésedre válaszolva: ha egymással tudjuk élni ezt a csodát, mással is sikerülni fog.
Minden találkozásunk után "MÁS" embernek érzem magam. Olyan, mintha felépítenénk magunk köré egy kis kerítést. Néha úgy éreztem, kizártuk teljesen a külvilágot kettőnk körül, és fájdalomként éltem meg, hogy "vissza kell kerülnöm" ebbe a "való" világba.
Most úgy érzem, azzal, hogy felépítjük ezt a kis kerítést semmi baj nincs. Mert a kerítés határait is mi rakjuk le.
És egyre biztosabban érzem azt is, hogy ezek a határok kitolódnak, és tudom, egyszer eljön az idő, amikor ezek a határok összemosódnak a "való" világ határaival.
Minden olyan kapcsolattal, ami lélekből fakad, igen, közelebb kerülünk Istenhez. Így nincs miért aggódni. CSAK HINNI KELL.
