Csak egy kicsit el kell tudnunk vonatkoztatni materializált világunktól, tágítanunk kell használt fogalmaink "megértésén".
Mikor felkelsz reggel. Az érzés, amivel ébredsz. A hangok, amiket elsőnek meghallasz a külvilágból. A hangok, amiket elsőnek meghallasz a belsődből. A kérdés. Mit kezdesz ezekkel a jelzésekkel a napod alatt? Hagyod, hogy gondolkodásra késztessenek, vagy elhessegeted őket magadtól? Hajlandó vagy "külső szemlélőként" nézni önmagad és az életed? Befogadsz, átértékelsz, megoldasz, vagy ellenállsz? Jó érzést okoznak-e ezek a jelzések? Vagy félelmet?
Elárulok egy nagy titkot, és erre valószínűleg vissza-visszatérek még a későbbiekben.
Kétféle állapot létezik: jól érzem magam, vagy nem. Eleven és holt idő. Ha jól érzem magam, és ez megnyilvánul örömben, boldogságban, kiteljesedésben, akkor közel vagyok önmagamhoz, a belső lényemhez. Ha rosszul érzem magam, és ez megnyilvánul bármilyen félelemben, akkor távolodom önmagamtól, belső lényemtől.
Nincs más (!) dolgunk, mint figyelnünk önmagunkra. Elvonatkoztatva a külvilág zajaitól, mások kritikáitól, a társadalomtól. Figyelnünk önmagunkra és várni a jelzést (hidd el, mindig ott van), hogy amit teszek JÓ ÉRZÉST okoz-e, vagy NEM. A válasz mindig bennünk van. A cselekvés már csak ennek a válasznak - amit meghallunk, vagy elnyomunk magunkban - a külső megnyilvánulása.
Ahogy belül, úgy legyen kívül is....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése