Kell ennél több? :)))

"Pár szóban" mit is jelent számomra a taiji. :)

A taiji.

Minden lágy, nyugodt, laza és természetes. A kezed magától mozdul, tested minden porcikája enged, nem feszül. Mikor meglepődsz, hogy akárcsak evésnél a kanál milyen természetes módon emelkedik fel az asztalról a kezedben. Minden mozdulatod mélyről indul, és ugyanoda érkezik vissza. Mikor sétálsz, és érzed, hogy nincs semmi erőltetett a mozgásodban. Mikor nekiállsz a formagyakorlatnak és fáj a lábad. Az eddigi görcsölés helyét átveszi egy nyugodt hang: fáj, de ez is a tied. Éld meg, engedd, hogy átjárjon, figyeld magad közben. És mikor mindez megtörténik, a fájdalom szép lassan háttérbe szorul, és már nem érzed, hogy létjogosultsága lenne. A rossz gondolatokat elmossa valami, nem tudsz rájuk visszaemlékezni percekkel később. Mintha valaki járna a nyomodban, és kipucolna mindent, ami nem odavaló.

Taijizol és érzed, hogy valami ismeretlen erő viszi a kezed, nem is tudnád máshová helyezni, csak a helyére, mert ez az erő mást nem enged. Furcsa állapot. Mint egy lassított felvételen. Mozdul minden, a világ kitágul, minden olyan „hatalmas” lesz körülötted. 

Valahogy minden egységben van, aminek részei vagyunk. Ez az egységérzet megfoszt az elkülönültségtől. Együtt vagyunk, egyek vagyunk azokban a percekben. Aztán ezekből a percekből szép lassan órák lesznek, majd napok. 

Mennyire más így érzékelni a másikat. Testek, anyag nélkül. Csak lebegünk ebben a vég nélküli, áramló létben, ahol nincsenek határozott körvonalak, nincsenek óriási kilengések. Ebben az állapotban minden természetesnek hat, a fájdalom, mit magunkban hordozunk, észrevétlenül átalakul és átadja a helyét a csendnek, a türelemnek, a megértésnek, a bizalomnak.

Mikor érzed a formagyakorlat elején (vagy akár a faállás alatt), hogy végigfut a gerinced mentén egy nagyon kellemes melegség, és tudod, igen, megint elkezdődött. A dolgod csak annyi, hogy átadd magad ennek az érzésnek, ne hagyd, hogy belülről bármi befolyásoljon.

Megélni azt, ez a nyugalom erőt ad, tényleg két lábbal állsz a földön. Nincsen belső remegés a gyomrodban, nincs feszültség a lábadban. A földön állsz ugyan stabilan, mégis a föld felett érzed magad.

Kis észlelések ezek, és mégis olyan nagy hatással tudnak rám lenni. És ilyenkor minden törlődik, csak jön az érzés, elönt teljesen, és már semmi más nem érdekes. Burokban vagy, és mégsem vagy egyedül.

Érzed a szelet, a meleget, a nap sugarait, létünk apró mozzanatait. A körülötted lévő tárgyakat, embereket úgy látod, mintha ködszerű fehér felhő venné körül őket.

Minden lélegzetvétellel egyre közelebb kerülsz hozzájuk, egybeolvadsz velük, már nem létezik te és ők. Csak együtt vagyunk ebben a hatalmas erőben.

Nem ítélkezel.....