Nem ítélkezel...

Talán ez a legnehezebb. Nem megítélni semmit és senkit. Nem kimondani azon nyomban: ez jó, vagy rossz. Ez az a polaritás, ami megfoszt bennünket az Egység megélésétől. Mindenki a maga nemében tökéletes. Nincs jobb vagy rosszabb, csak MÁS van. :)))

Imádom a formagyakorlatot "eljárni" akár egyedül, akár csoportosan. Mindig újabb és újabb érzést ad, mindig többet és többet kapok általa. Aztán ott vannak azok a helyzetek is, mikor például olvasgatok. Nagyon szeretek olvasni. Ilyenkor nincs más, csak én és a könyv. A külvilág megszűnik, testem laza, csak a könyv által megjelenített képek sorakoznak az elmémben. Majd szépen megjelennek az érzések is, amiket az olvasmány kelt bennem. 
Megtörténik, hogy egy idő után a test elkezd jelezni, már nem "elégíti" ki, hogy csak az elmémet táplálom. Tudom, taijiznom kell. Nem sokat, pár mozdulat is elég, de kell. 

Ilyenkor nincsenek gondolatok, CSAK a mozdulatok. Nyugalom, szépség, melegség, csend jellemzi ezeket a pillanatokat. 
Másodperceken belül elönt az a gyönyör, amit annyira szeretek, amikor tudom: ÉN vagyok jelen ITT és MOST. Amikor átjár az energia, s megjelennek az ismerős érzések.
Egyedül vagy, és mégis, van valami nagyon erős hit benned: "TUDOD", NEM VAGY EGYEDÜL mégsem. Kapcsolódsz mindenhez és mindenkihez, mert egy vagy velük minden lélegzetvételeddel, minden gondolatoddal.  

Egy idő óta, ha megismerkedek valakivel, az első gondolatom az, hogy mennyi mindent tanulhatok tőle. Nem rémiszt már meg, hogy hogyan fogom majd magam érezni abban a helyzetben. Kíváncsisággal, örömmel élem meg ezeket az alkalmakat. 

És láss csodát. Ahogy én megélem, azt kapom vissza másoktól is. Mikor megölel például valaki, és ott az érzés, mintha láthatatlan szálon keresztül kapcsolódnál hozzá.
Ad és tudom fogadni, adok és ő is fogad. Nem kapsz és adsz se többet, se kevesebbet, csak annyit, amit fogadni és adni tudsz. Mostanában olyan emberekkel találkozom, akik nem hagynak túl sokat agyalni. Olyan helyzetekbe kerülök, ahol sokszor egyszerre kell megélnem a jelent, és átélnem a múltat. Kissé paradoxon állapot. Nagyon szeretem ezeket a helyzeteket. Ilyenkor megérted, mennyi mindent cipelsz magaddal folyamatosan hasztalanul, hiszen csak gátolják előrejutásod. 

"Lépted mindig könnyű legyen." (Szőke Lajos) Milyen szép mondat.

Ezek után a találkozások után nincsenek hiányérzetek, nincsenek félelmek, nincs más...., csak VAGY.
Ki tudod mondani: vagyok, aki vagyok. Örömmel fogadom el önmagam. Örömmel fogadok el mindent és mindenkit, mert boldogsággal tölt el létezésük. 

Tudod, szerepük van az életedben. Érzed, nem kell megmentened sem magad, sem másokat emberektől, helyzetektől. Mindent, amibe belekerülsz, magad teremted meg. És ahogy megteremtetted ezeket a helyzeteket, úgy teremthetsz másokat, amik majd a jövőd lesznek. Ezek a gondolatok mérhetetlen nyugalommal, biztonsággal, bizalommal töltenek el.

Mindenki maga dönti el, hogy milyen gondolatai vannak, és mit választ figyelme tárgyául. 

Ahol a tudat, ott az energia.....