Emlékezni, tanulni........

Emlékezni arra, hogyan is kellene........

Emlékezni rá, hogy EGY-ek vagyunk, hogy tanulni jöttünk ide, hogy lelkek vagyunk mindannyian.......

Nehéz. 

Saját tapasztalat, de gondolom vagyunk így egypáran mások is: hiába "emlékszem" arra, hogyan is kellene, mindaz, ami magam vagyok a jelen tudatosságomban, sokszor nem "elég" arra, hogy ezt a mindennapokban ténylegesen alkalmazni is tudjam. 

Egyszerűnek tűnik: "Becsülöm és szeretem magam." tényleg így van? Minden nap ezzel a biztos "tudással" kelek és fekszem? Soha nem mondok/teszek magammal olyat (pl. egy "de, hülye vagyok" felkiáltás sem hagyja el a szám), ami negatív saját magam felé? 

Szeretem és becsülöm magam annyira, hogy ha mindig őszinte vagyok magamhoz és a környezetemhez? 

Szeretem és becsülöm magam annyira, hogy nem akarok senkit sem megváltoztatni, irányítani, megmondani neki, mit, hogyan csináljon? 

Bár "emlékszünk" rá valahol mélyen belül, hogy a szív adja az IGAZ válaszokat....mégis, hányszor döntünk az ego és nem a szív hatására? 

És hányszor felejtjük el azt az alapelvet, hogy: "Szabadon önmagam lehetek, és másoknak is megengedem, hogy szabadon önmaguk legyenek"?

Emlékezni és a felidézett emlékeket alkalmazni két különböző dolog......... 

Az utóbbi tanulásra méltó és csodálatos folyamat.........

Tapasztalatok......

Az elmúlt napjaim érdekesen alakulnak. 

Bizonyos "nem várt" (bár tudjuk, véletlenek nincsenek) élethelyzetek megmutatták, mennyire is "fejben" dől el minden. 

Mennyire nem mindegy, hogyan és miként gondolunk magunkra, a minket ért hatásokra. Milyen szinten viszünk érzelmeket ezekbe a helyzetekbe, bár szükségtelen, hiszen egy egyszerű ténymegállapítás is elég lenne a helyzetre vonatkozóan. 

Hogyan kerülünk a jelenünkből nagyon hamar abba a "jövőbe", amiről fogalmunk nincs és nem is lehet......

Mennyire előtérbe tud kerülni a NEM, hogyan sikerül egyre lejjebb és lejjebb ásni abban a bizonyos gödörben, ezáltal "biztosítva" azt, hogy véletlenül se kerülj feljebb egy centivel sem. 

Hogyan alakul át az a "biztos, általunk erősnek minősített" hit, ami bennünk van. 

És aztán rájövünk arra is, hogy a hit nem az a bizonyos nagybetűs HIT...... a közelében sem járunk......

És mikor végre az aggodalmad át tudod fordítani fohászba azáltal, hogy gondolataid újraírod......

mikor kimondod: LEGYEN MEG A TE AKARATOD!.......

akkor ér döbbenetként a felismerés, hogy amit csinálsz nem áramlás, csak egy óriási nagy feszülés az ÉLET-tel szemben........

Kívánságok.....

Azt kívánnám, hogy érezze meg mindenki magában legalább pár percre azt a "valamit" ami igazán ő maga....

hogy mind a férfiak, mind a nők érezzék azt az ős, Teremtő erőt, ami bennünk van,  és ami biztosítja azt, hogy többet ne legyenek fájó, hiánypótló kívánságaink......,

mert ha megélnénk azt a minőséget, ami bennünk van mélyen, IGAZÁN megélnénk........

a hiányok megszűnnének....